A felmérés során a szakemberek 24 osztályt vizsgáltak 12 általános iskola alsó tagozatában Hollandia északi részén. Az osztályok felében a tanárok hagyományos tanórát tartottak, a másik felében pedig testmozgással dobták fel a matekot, az írást és az olvasást. Ha például a kétszer négy az nyolc volt a téma, a gyerekek nyolcszor felugrottak. Heti háromszor 20-30 perc testmozgásra került így sor összesen az aktív osztályokban.
Két évvel ezután kiderült, hogy az aktív osztályok tanulói jobban teljesítenek a helyesírási és matematikai teszteken, mint a hagyományos keretek között tanuló diákok. A Pediatrics című szaklapban publikált kutatás szerint az olvasással kapcsolatos képességeket nem segítette – igaz, nem is hátráltatta – a testmozgás, aminek okát egyelőre nem értik a szakemberek...
2016. március 13.