A Pedagógusvilág honlap megújult! Tovább az új oldalra >>

Balkezesség: áldás vagy átok?

A balkezeseknek sosem volt könnyű dolguk, voltak idők, amikor csúfolták őket, sőt még az iskolában is minden erővel azon voltak a tanárok, hogy átszoktassák őket a „helyes” kéz használatára. Ma már teljesen elfogadott dolog, ha valaki a bal kezével ír, ám ennek ellenére számtalan kutatás tárgyát képezi továbbra is ez a jelenség –írja a Medipress.

Sokan úgy gondolják, hogy a balkezesség genetikailag öröklődik, ám egyes kutatások inkább valamilyen fejlődési hibaként tartják számon. A Yale Egyetemen készült legfrissebb vizsgálatok alapján pedig a kutatók egyenesen azt állítják, hogy a balkezesség összefügghet egyes pszichotikus rendellenességekkel, például a skizofréniával. A SAGE Open című lapban megjelent tanulmányból kiderül, hogy míg nagyjából tízből egy ember balkezes, a skizofrének körében ez az arány már tízből négyre emelkedik. Ez pedig, amint azt a kutatást vezető gyermekpszichiáter megállapította, azt jelzi, hogy a balkezesek négyszer akkora eséllyel lesznek skizofrének, mint a jobbkezesek.

Egy másik kutatás szintén érdekes összefüggésre hívta fel a figyelmet, miszerint a méhben bizonyos körülmények – például valamilyen mérgezés, vagy a stressz – hatására megnőhet annak az esélye, hogy valaki balkezes lesz. Az ausztráliai kutatók azt is megállapították, hogy a balkezesek többsége olyan anyától született, aki terhesen is dohányzott, illetve, hogy a balkezeseknek gyakrabban alacsony a születéskor mért Apgar-pontszáma. A Neuropsychologia című lapban közzétett tanulmány arra is kitér, miszerint ikrekkel végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a balkezesség csupán 25 százalékban a genetika eredménye, 75 százalékban környezeti tényezők okozzák.

Szintén a balkezesség kérdésével foglalkozik a Pediatrics című lapban megjelent egyik kutatás, melyből kiderül, hogy a balkezesek kétszer nagyobb arányban szenvednek baleseteket és kerülnek kórházba. Ez egyes feltételezések szerint szintén abból következik, hogy sok balkezes eleve rosszabb körülmények között fejlődik az anyaméhben és így ügyetlenebb lesz, ugyanakkor vannak, akik szerint, csupán az áll a háttéren, hogy balkezesként nehezebb boldogulni egy jobbkezesekre tervezett világban.

 

A weboldal üzemeltetője: "GRAPH-ART" Lap- és Könyvkiadó Korlátolt Felelősségű Társaság; Az üzemeltető székhelye: 4024 Debrecen, Rákóczi utca 49.; Az üzemeltető telefonos elérhetősége: +36 52 521 360; Az üzemeltető e-mail elérhetősége: graphart@graphart.hu; A weboldal üzemeltetőjét nyilvántartásba vevő hatóság: Hajdú-Bihar megyei Bíróság mint Cégbíróság; Cégjegyzékszám: 09 09 006462; Adószám: 11793746-2-09; A weblap üzemeltetője nem vesz igénybe tárhely szolgáltatót.

A honlapon található anyagok a Graph-Art Kft. kizárólagos tulajdonát képezik, (kivéve, ahol a szerzői jog jogosultja külön feltüntetésre kerül) azok felhasználása kizárólag a Felhasználási Feltételekben leírtak szerint engedélyezett. Egyéb kérdésekben kérjük, vegye figyelembe az idevonatkozó hatályos törvényt és rendeleteket, illetve forduljon hozzánk.