Elmondtad otthon a fekete pontot? Aláírattad az ellenőrződet? A válasz gyakran: „Nem”. Ez legalább őszinte válasz. Ha tovább folytatjuk a kérdezést: „Miért?” Jöhet egy kevésbé őszinte válasz: „Elfelejtettem” vagy: „Apa nincs otthon.” Őszintén így hangzik: „Azért, mert félek.”

Az információ szándékos eltitkolása, tagadása vagy megmásítása hátterében álló motivációt vizsgálva kiderül, hogy nagyon gyakran nem az erkölcsi tudás hiánya, sokkal inkább a félelem, vagy szorongás áll a háttérben. Mikor nem mondanak igazat a gyerekek?

A kicsiknél a nagyotmondás, „hárijánoskodás” a vágyak, fantáziák kifejeződéseként értelmezhető. Az ovisoknál a mese és a valóság még nem különül el egymástól, így túlzó mesékben fejezik ki a vágyaikat és félelmeiket, amelyek viszont sokszor nagyon is valóságosak és létezőek. A kisiskolások is akkor hazudnak általában, ha félnek. Így védekeznek a nagyobb, erősebb, fenyegetőnek tűnő felnőttel szemben. Nagyot mondanak akkor is, ha erősen vágyakoznak valami elérhetetlen dolog után. A kamaszok is a saját külön világukat védelmezik, amikor nem mondanak igazat. Ha valaki nem tartja tiszteletben a határaikat, bezárkóznak, titkolóznak, vagy tagadnak. Ez egyrészt a függetlenedés megnyilvánulása, másrészt a szabadság védelmezése. Az őszintétlenség tehát sokszor azt is jelzi, hogy az ember szorult helyzetben van, veszélyben van a szabadsága, fél.

Egy másik fajta tagadás, amikor kíméletességből nem közli a gyermek, hogy baj van. „Azért nem mondtam, hogy ne legyen rossz napod” – mondja édesanyjának az egyik gyerek. Ő már tudja, ha valami rosszat csinál, anya még inkább gondterhelt lesz, kiabál, feszült. Kinek jó ez? Inkább hallgat...

A legjobb emberi kapcsolatban is előfordulhatnak mellébeszélések, elhallgatások, amiket előbb vagy utóbb mindenképpen érdemes tisztázni. Hosszú távon az, hogy ha egy gyerek legtöbbször nem mondhat igazat, vagy nem tud őszinte lenni, azt is jelenti, hogy nem vállalhatja önmagát. Ez mindenképpen a személyiségfejlődés torzulását eredményezi. Ezért fontos kérdés, hogy hogyan tudják a pedagógusok segíteni az őszinteséget. Türelemmel, megértéssel, empátiával és meghallgatással. A megszégyenítés ebben az esetben sem működik, hiszen haragot, bizalmatlanságot és félelmet kelt. Sokkal eredményesebb, ha meggyőzzük tanítványainkat arról, hogy bátran vállalhatják magukat még akkor is, ha hibáznak. Ha a megbotlások beismerését jutalmazzuk, és kialakítjuk azt a szabályt, hogy van mód arra, hogy jóvátegyük a vétkeinket, nem kell félniük a gyerekeknek. Az empátia, a szeretet, az őszinte megbocsátás és a feltétel nélküli elfogadás az, ami segít abban, hogy gyermekeink tudják vállalni tetteiket, és ne kényszerüljenek a hazugságok mezejére. Ezt alkalmazva mintát adunk tanítványainknak. A témához kapcsolódó óravázlatok is segítenek abban, hogy az őszinteséghez szükséges készségeket fejlesszük.

A gyerekek pontosan érzik azt, amikor a szavak a mögöttük levő gondolatokkal és érzésekkel nincsenek összhangban. Az arckifejezés, a hanghordozás, a tekintet, a mimika sokkal fontosabbak, mint a szavak, így elsősorban a szavak mögötti, a szavakon túli kommunikációra figyelnek ők is. Tudattalanul ugyan, de a metakommunikációs jelzések alapján döntik el, elmondják-e az igazságot. Amikor szavaikkal hazudnak, azt üzenik: „Te olyan ember vagy, aki nem tisztel engem, ezért muszáj hazudnom neked.” Amikor pedig igazat mondanak, kifejezik bizalmukat: „Érzem, hogy megőrzöd a titkomat, nem élsz vissza a bizalmammal, ezért elmondom az igazságot.”

Azt kívánom, hogy pedagógusként minél többször éljék át, hogy tanítványaik megnyílnak, és vállalják érzéseiket, gondolataikat és tetteiket.

Kálmán Marianna, klinikai gyermek-szakpszichológus