Agresszió, erőszak, kegyetlenkedés, megalázás, gyötrés, zaklatás, szekálás, szívatás, kötekedés, elzárás, verekedés, bicskázás, háború. Ezek a szavak szoktak leggyakrabban felkerülni a táblára, amikor megkérem a gyerekeket, írják fel szabadon mindazt, ami a bántalmazásról eszükbe jut.

Bántalmazásról beszélünk, amikor egy csoport vagy egy személy egy másik csoport vagy személy feletti hatalmát visszatérően igyekszik éreztetni, miközben az áldozat kiszolgáltatott, megfélemlített és megalázó helyzetbe kerül. Több formája van: fizikai, pszichológiai és szexuális erőszak, valamint az elhanyagolás.

A fizikai erőszak a tettlegességben nyilvánul meg. Amikor egy szülő felpofozza a gyermekét, vagy a tanár kulcscsomójával megdobja tanítványát, a gyerekek fizikai erőszak áldozatai. Manapság éppen ez a bántalmazási forma kerül a média útján leginkább a köztudatba; sajnos egyre gyakrabban a tanárok fizikai bántalmazása miatt. A fizikai bántalmazás hátterében azonban sokszor tartósan fennálló egyéb bántalmazási formák húzódnak meg.

A pszichológiai erőszak a lélek kínzása: becsmérlés, fenyegetés, kötekedés, megalázás. Amikor a szülő, tanár vagy edző dühösen, indulatosan, ordítozva szidalmazza gyermekeit, tanítványait, megkérdőjelezi értelmi képességeit, ügyességét, kétségbe vonja rátermettségét, talán nem is gondol arra, hogy abúzust (visszaélést) követ el. A gyerekek között is gyakori jelenség, amikor a másik gyenge pontját ismerve kifigurázzák, végsőkig szekálják egymást. Ez a pszichoterror, az interneten közismert nevén a mobbing jelenség. Sajnos még mindig nincs a köztudatban, hogy ez a fajta viselkedés ugyanúgy kimeríti a bántalmazás fogalmát, mint a fizikai büntetés. Ráadásul nagyon gyakran éppen ezek a helyzetek vezetnek a váratlannak tűnő fizikai erőszakhoz.

A szexuális bántalmazás áldozatai leggyakrabban nők és gyermekek. A családon belüli erőszaknak ezen formájáról nincsenek pontos adataink, hiszen nagyon ritkán tesznek panaszt az áldozatok. A gyerekek irracionális bűntudatuk mellett félelmük miatt sem mernek segítséget kérni. Sok esetben még a családtagok számára sem derül ki évekig a titok. A szexuálisan abuzált gyermekekre kezdetben félénk, visszahúzódó magatartás jellemző, serdülőkorban pedig nem ritka, hogy ők maguk is bántalmazóvá válnak. A szünetekben tapasztalható szexuális színezetű játékok, a táblára rajzolt nemi szervek, trágár kifejezések nem csak a szexuális túlfűtöttséget jelezhetik.

Az elhanyagolás sokkal nyilvánvalóbban jelenik meg, a környezet számára is hamarabb kiderül, de sok esetben nem úgy tekintenek a jelenségre, mint a bántalmazás egyik formájára. Amikor a szülő nem gondoskodik a gyermek alapvető fizikai vagy emocionális szükségleteinek kielégítéséről, nem biztosítja az étkezést, tiszta ruhát, a szükséges gyógyszereket, betegség esetén nem viszi orvoshoz, vagy egyszerűen magára hagyja a kisgyereket a lakásban, súlyos fizikai elhanyagolásról beszélünk. Gyakori, hogy a szülő nem érdeklődik a gyermek hogyléte felől, megvonja a szeretetet. Ennek hátterében leginkább a rossz szociális környezet, közöny, szeretethiány, rendszeres alkohol-, esetleg kábítószer-fogyasztás áll.

A gyermekek védelméről szóló törvény értelmében minden gyermekkel foglalkozó személynek jelzési kötelezettsége van a gyermekvédelmi intézmények felé (gyermek- és ifjúságvédelmi felelős az iskolában, gyermekjóléti szolgálat, gyámhivatal) abban az esetben, ha a gyermek bántalmazására utaló tünetet észlel. A gyermekek védelembevételének az a célja, hogy segítsék a szülőket abban, hogy gyermekeik emberi méltóságuknak megfelelően nőhessenek fel. Ahhoz, hogy hazánkban ez ténylegesen megvalósuljon, még nagyon sokat kell tennünk. Kicsi lépés, de talán a jövő szülőnemzedéke nevelését tekintve igen jelentős, ha ebben a hónapban arra szánjuk beszélgetéseinket, hogy felvilágosítsuk tanítványainkat arról, hogy a bántalmazás büntetendő cselekedet. A megfélemlítésről szóló óravázlataink többféle megközelítésben járják körbe a témát. Lehetséges, hogy ezek a beszélgetések, játékok olyan élményeket hoznak felszínre, amiről eddig nem is mertek beszélni diákjaink. Kezeljük ezeket minden esetben óvatosan, s lehetőleg vonjuk be az iskolapszichológust, gyermekvédelmi felelőst, szükség esetén a szülőket is.

Dr. Kissné Kálmán Marianna, klinikai gyermek-szakpszichológus